93. Fejezet: Köszönöm!

Drágáim! 

Eljött a nyár utolsó napja is sokunk bánatára :( A mai nap még legyen a nyári szüneté, napozzatok, hogy sok D vitamint gyűjtve, felfrissülten menjetek be holnap a suliba... Rossz ezt leírni, hűha nem is ragozom, inkább mindenkinek szerencsés és sikeres első napot kívánok a suliban! :) <3

Ülésemben nyugtalankodva fészkelődtem, nem értettem, hiszen ez idáig szerettem a repülést, de az elmúlt alkalommal sem élveztem úgy, mint azelőtt. Nem tudott megnyugtatni sem a fülemben dübörgő zene, ami mi más is lehetett volna, mint One Direction. Igyekeztem Niall hangjára összpontosítani és a dalszövegekre, de nem ment. Sajnos Clau-t fel kellett ébresztenem ahhoz, hogy ki tudjak menni a mosdóba.

Amikor bementem, megnyitottam a csapot, és egy marék vízzel enyhítettem arcom tüzességét. Zúgott a fejem, és egy kisebb hányinger roham is rám tört. Víz kortyolgatásával, majd légző gyakorlattal próbáltam megszüntetni idegességem, és görcsösségem. Visszaérkezésemet Claudia aggódó szempárja követte végig, de én csak legyintettem, és igyekeztem úgy tenni mint, aki kimerült. Zavart ez a helyzet, mert ilyet még sosem tapasztaltam, de betudtam egy pániknak, azzal a magyarázattal, hogy megviselt az, hogy el kellett válnom a fiúktól.

***

Fél órával később már javult a helyzet, de még mindig nem éreztem magam tökéletesen így, hogy eltereljem a figyelmem, mi mást is tehettem volna, mint felnéztem pár közösségi oldalra. Sok hír szólt rólam, és Niall-ről, arról a bizonyos képről. Pár cikkbe bele is olvastam…

„ Niall Horan szerelmes? Úgy tűnik végre a híres fiúbanda, a One Direction egyetlen ír tagja is rátalált a boldogságra, nem más személyében, mint az egykori munkatársuk Agatha Brightmore-ban. A képekből ítélve dúl a szerelem a két fiatal között. Azonban nem sokkal később Niall kiadott egy közleményt, amelyben cáfolta az ezzel kapcsolatos pletykákat, miszerint Agatha és közte bármiféle kapcsolatról is beszélhetnénk. Hozzátette, hogy a csók egy kitalált játék része volt. Mindenestre, mi szurkolunk nekik! Hát ti, mit szóltok egy újabb 1D szerelemhez?”

„ Niall megérdemli, hogy végre egy aranyos lány legyen mellette. Számomra csak az a fontos, hogy boldog legyen, és ha vele boldog, akkor örül a szívem…”

„ Aggie aranyos, kedves és szép! Legyenek boldogok!”

„ Ez ki? Ki ez a nő? Semmi szépség sincs benne, egyáltalán nem illik Niall mellé!”

„ Niall ne tedd ezt velem! Még a nagymamám is szebb, és formásabb, mint ez a lány… Nyisd ki a szemed! Szeretlek”

„ Miért utálkoztok? Igen is szép pár, Niall jól választott, mert Agg gyönyörű! Én a legjobbakat kívánom nekik!”

Egy másik cikk…

„ Niall Horan szíve elkelt? Pár amatőr fotó a bizonyíték, hogy a One Direction szőke, ír tagja és korábbi asszisztensük Agatha Brightmore szerelmes. Baráti társaságban látható a pár, amint élvezik egymás közelségét. Sajtósuk nem kívánt semmit hozzáfűzni a képek megjelenéséhez. Nem ez volt az első alkalom, amikor intimebb pillanatban látható a két fiatal közös fotókon, de a most megjelent képek többet sejtettnek, mint bármikor. Az este után Niall egy rövid közleményben annyit nyilatkozott, hogy számára ez nem jelent többet egy baráti csóknál, ami egy fogadás része volt, és ezzel lezártnak tekintette a témát…”

A firkálmányok még nem is érdekeltek annyira, mint azok a hozzászólások, amiket olvastam alattuk… Volt pár olyan, amely mosolygásra késztetett, de sokkal több volt azok száma, amelyeken legszívesebben elsírtam volna magamat. Még az a kicsi önbizalmam is elszállt, amit Niall hosszú napok alatt, de elhitetett velem. Magam sem tudom mit vártam. Talán egy kicsit több pozitív embert, akik örülnek a kedvencük örömének. Persze nem számítottam kitörő örömre, de ha valaki igazán szereti a srácokat velük örül, és szomorkodik, ha valami kellemes vagy éppen kellemetlen dolog történik az életükben. Semmilyennek éreztem magam, csak egy lánynak, aki légi beteg lett, és akinek óráról órára, napról napra egyre több utálója lett, csak azért mert nem a megfelelő emberbe szeretett bele. Már-már közhelyesnek tűntem, ha egy fannak képzeltem magam, aki tudott mindenről, mert hogyne utálnának, amikor másik tíz millió lány szeretne a helyemben lenni. Számukra csak egy álom Ni, hogy minden rózsaszín lehet, hogy a mi sztorinkat is ilyennek hiszik, de ha valóban tudnák, hogy már mennyi mindenen mentünk keresztül… Szakítás, betegség, harag, de mindig ott lebegett a fejünk fölött egy dolog, ami visszasegített a másik mellé, ez pedig nem volt más, mint a szeretet. Még a kapcsolatunk sincs megerősítve, de már világszerte tudják, hogy ki vagyok és, hogy milyen bűnt követtem el ellenük.

-         Jól vagy? Olyan fehér az arcod. Fordult felém Clo.

-         Jól vagyok! Csak egy kis hányinger jött rám, de már elmúlt. Néztem félre.

-         Miért állítasz valótlant? Átlátott rajtam, mint a szitán. - Látom, hogy baj van.

-         Bocsánat, hogy csúsztattam, és igazad van, nem vagyok a legjobban, de nem akarlak terhelni folytonosan az én problémáimmal, amikor tudom, hogy neked is megvannak a saját bajaid.

-         Egyáltalán nem terhelsz sőt, én örülök, ha tudok segíteni, akár néhány szóval is.

-         Tudod, azt hittem, hogy könnyebb lesz… Sóhajtottam egy nagyot.

-         Mi lesz könnyebb Babám? Fogta meg kezemet.

-         Ez az egész felhajtás, Ni és köztem, hogy talán megúszom pár rosszalló hozzászólással. Nézd, még semmit sem tudnak biztosan, de már én vagyok a gonosz boszorkány, aki elnyerte a hercegük szívét… Mutattam meg neki az előzőleg olvasott gondolatokat.

-         Aggie, ne is foglalkozz azokkal az emberekkel, akik ilyeneket írnak rólad, hiszen nem ismernek. Azok, akik közel állnak hozzád tudják, hogy te vagy Niall számára a tökéletes lány, mert egyedi vagy. Olyan nagy szíved van, hogy a szeretetéből minden embernek jutna a Földön… És tudod mit, kellesz nekünk és a körülötted lévő embereknek, mert bevallom, szeretnék olyan lenni, mint te, és ezek a hozzászólások nem utálatból születtek, hanem irigységből és féltékenységből. Az emberek már csak ilyenek, hogy neked megadatott az, ami nekik nem.

-         Harry hülye! Nevettem el magam.

-         Oké, de ez most, hogy jött neked? Csodálkozott rám barátnőm.

-         Csak úgy, hogy nem csak nekem van akkora szívem, hogy elég lenne a benne lévő jóság mindenkinek…

-         Agg én már ezt lezártam, és igyekszem túllépni rajta, hogy végre rám találjon a nagy Ő. Egy halovány csalódottság suhant át a szemén, amikor elkapta rólam azokat.

-         Szerintem már megtaláltad, és csak várnod kell, amíg rájön, hogy a sok kő között, már párszor elment a keresett gyémánt mellett.

-         Gyere ide te Gyönyörű, hadd ölelgesselek meg! Karolt át.

-         Gondoltad volna azon a reggel, amikor először találkoztunk, hogy barátok leszünk?

-         Őszinte leszek, de semmi ilyenre nem számítottam. Csóválta meg a buksiját.

-         Én hittem, hogy még látjuk egymást, és ismerősként majd jókat beszélgetünk, de azt nem, hogy Liz mellett te leszel az a személy az életemben, aki mindent tud rólam.

-         Furcsa a sors, és kiszámíthatatlan. Jegyezte meg Clau ezt a mondatot olyan nagysággal mint, aki már legalább a századik életévét is betöltötte volna. 

„ – Kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket, hamarosan landolunk!” Hallottuk meg a légi utaskísérő lágy hangját a hangszórókban.

Ekkor úgy éreztem magam, mint ha az első randimra készülődnék.  A füleim dübörögni kezdtek, a tenyerem izzadt, és a hasamban szorító érzést éreztem. Izgultam, mert ez lesz az első találkozás Liz és köztem a veszekedésünk óta. Talán egy nagy üres, és sötét ház fog várni? Vagy Li meggondolta magát és egy nagy öleléssel vár? Nem tudhattam előre csak reménykedtem abban, hogy valahogy, de visszatalálunk egymáshoz. Megbántottuk egymást kölcsönösen, de aki ismer minket az tudja, hogy mind a ketten csak megyünk a saját fejünk után, és néha többet számít a harag és a büszkeség, mint a másik érzései, talán ez most is így volt egy jó ideig. Szeretem azt a lökött csajt akármennyire is próbáltam rá haragudni, egy percig sem ment, mert volt igazság abban, amiket mondott.

A gép futói a földhöz értek, ekkor éreztem csak igazán, hogy itt az idő, és ha nem is volt olyan hosszú ez a szünet, végre láthatom Li-t, valamint a saját ágyamban aludhatok, a saját bögrémből ihatom meg az esti teámat, és Niall helyett a bársonyos plüsseim lesznek a párnáim. Hozzá kell szoknom újra az itthoni élethez, a munkához, és csak egy nagy vágy van bennem folyamatosan, hogy újra láthassam a Manómat, a fiúkat, és persze a csipet-csapat többi tagját is.  

***

Már Clau mellett az autóban ülve megleptem kedvesem egy üzenettel, hogy nemrég szálltunk le, és úton vagyok hazafelé, ne aggódjon, nagyon hiányzik. Minden percben a fejemben voltak, hogy vajon most mit csinálhatnak Tina társaságában, de éjszaka lévén úgy gondoltam mindenki belevetette magát a durmolásba. Ő is rám gondol? Vagy már el is felejtett? Vagy talán én járok valahol az álmaiban? Szerettem volna, ha így van, és nagyon vártam egy bókolós sms-re, amelyben leírja, hogy neki is nagyon hiányzok, megérkeztek épségben, de valószínűleg ezt már csak reggel fogom megkapni. Kinézve az ablakon pedig megpillantottam a házunkat, amely ugyanolyan szép volt, mint eddig. A rózsáim és minden más virágom teli élettel, a bokrok megnyesve, a fű levágva, azonban bent sötétség honolt.

-         "Itthon vagyok" Súgtam magam elé.

-         Várj, segítek kipakolni! Szállt ki Clo is a járműből, majd nehezen, de kihúztuk a telepakolt bőröndöm a csomagtartóból.

-         Köszönöm! Köszönök mindent! Ha te nem lettél volna, akkor egészen máshogy alakulnak a dolgaim.

-         Erre valók a barátok, hogy segítsenek.

-         Nem szeretnél esetleg bejönni? Főzök jó forró teát. Invitáltam beljebb.

-         Nem Agg, köszönöm, de még így is sokára fogok hazaérni, mindenesetre köszönöm és ígérem, hogy legközelebb bepótoljuk. Visszaült a kocsiba, de én nem tudtam befogni a számat.

-         Félek Clau! Támasztottam meg az ajtót. - Félek, mert nem vár más odabent csak a sötét, ha benyitok. Azt hittem, hogy legalább arra a kis időre mire hazaérek visszajön, de láthatod, hogy korom feketeség van odabent.

-         Édesem, figyelj rám! Ő a legjobb barátnőd, ő ismer téged a legjobban és éjfél elmúltával nem mondok ostobaságot, ha szerintem elaludt… Miért gondolsz mindig a legrosszabbra? És miért feltételezd, hogy nincs itthon? Váltott kérdőre hangja.

-         Talán, mert az eddigi életem alatt csak rossz történt velem? Tártam szét kezeimet. - És, mert eltitkoltam előtted azt, hogy mi csúnyán összekaptunk Li-vel az elutazásunk napján.

-         Mi történt? Lépett ki az autóból.

-         Hosszú, a lényege az, hogy kijelentette, ha nem változtatok az önsajnálatomon, és olyan figurákkal kezdek randizni, mint Taylor, akkor ő nem kíván tovább a barátom lenni és a legjobb, hogy innen is kiköltözik.

-         Biztosan nem gondolta komolyan, csak megijesztett, hogy térj észhez. Ha megígérte, hogy itt fog várni amikor visszajössz, az úgy is van.

-         Eddig te, a fiúk, El, So, Lou, Lux és persze Niall voltatok velem. Már annyira megszoktam, hogy hozzátok tartozom. Mi van, ha már én nem akarok bemenni? Ültem le a lépcsőre.

-         Ne beszélj hülyeséget Agg! Lizzy a családod része és kutya kötelességetek megbeszélni a történteket. Intett le.

-         Niall-t akarom! Kezdtem el a sírást, mint egy öt éves kislány.

-         Nincs Niall, nincs senki, te magad vagy, és csak te tudod helyrehozni a problémáidat! Sajnos ezen sem én, sem pedig Ni nem tudunk segíteni, csak támogatni. Úgyhogy fogd meg a kis batyudat, állj fel a csinos kis popóddal, és nagyon gyorsan húzd befelé a csíkot!

-         Jól van, megteszem, de csak is miattatok! Álltam fel, majd megfogtam a táska húzókáját, de rájöttem, hogy a kulcsom anno kidobtam az asztalra. – Clau van egy kis baj! Remegett meg a hangom.

-         Csak azt ne mondd, hogy elhagytad a kulcsod? Forgatta meg a szemeit.

-         Nem, csak idegességemben kidobtam a táskámból, amikor indultam.

-         Na szuper! Emelte meg a hangját. – Akkor mégis mit tegyünk?

-         Felhívom! Már vettem is elő a kis készüléket a farzsebemből. Csak egy férfihang szólt bele, és hússzor elmondta ugyan azt a szöveget, „…próbálja meg hívását később!”

***

-         Tudom, hogy utálsz. Próbáltam belőle néhány szót kicsikarni, miután úgy döntöttünk, hogy ma éjjel az autóban alszunk. Persze süket fülekre találtam, és egyenlőre fogalmam sem volt, hogy hogyan is hálálhatnám meg neki, hogy velem maradt. Annyit tudtam, hogy lesz mit mesélnem a Manómnak, és már előre láttam, hogy a sztori gyorsan fog terjedni a négy fiú között.

92. Fejezet: " ... én egy nagyon szerencsés lány vagyok..."

Sziasztok Kedvesek!

Meg is érkeztem a következő fejezettel! :) Élvezzétek még ki ezt a hetet, ami hátra maradt a nyárból! :) Sok puszi <3 BR

Csak álltam ott, egyik kezemmel az ő kezét szorítva, másik kacsómat pedig a szám elé tartva, hogy csitítsam feltörő zokogásomat. Könnyeim megállíthatatlanul folytak arcomon, nem szólt hozzám, csak letörölte puha ujjaival a legördülő cseppeket. Már a mai napom is csodásan indult, hiszen Niall karjaiban ébredhettem fel, és számomra nincs is annál szebb ébredés, mint az mellett az ember mellett kinyitni szemeimet, akit a világon a legjobban szeretek. Ezután útjára engedtem a Manómat, hogy csinálhassa a dolgát, és a Sophia által kölcsönkért ruhában, Eleanor-ral a jobbomon, útnak indultam abba a szállodába, ahol Claudiával szálltunk meg, hogy elhozzuk az ő bőröndjeit is, mert már régen haza kellett volna repülnünk… És innentől nem volt megállás, a lányok belevittek minden rosszba, amibe csak lehetett. Minden plázát, minden butikot körbejártunk, ruhákat próbálgattunk, és annyi édességet ettünk, amennyi csak belénk fért. Sokszor mondogattam nekik útközben, hogy nem kell velem együtt fagyizni, vagy csokit enni, csak vigyázzanak az alakjukra, mert nekem már úgy is mindegy, de ők ebből élnek, erre csak azt felelték, hogy ma kimenőt tartanak, és amúgy is egyszer vagyunk így együtt, élvezzük ki. A sok nyalánkság után betértünk egy játékboltba, magunk sem tudtuk miért, de jó volt újra kicsinek lenni, és eljátszani egy plüssmacival, buborékot fújni, visszaemlékezni, hogy nekünk milyen játékaink is voltak kiskorunkban. Végül pár vízi pisztollyal, buborékfújókkal, néhány plüssel, és egy társasjátékkal jöttünk ki az üzletből. 

Amikor „hazaértünk” még akkor sem éreztük magunkat elég fáradtnak a pihenéshez, így hozattunk chipseket, kibontottunk egy üveg bort, és belemélyedtünk az újonnan beszerzett játékunk tanulmányozásába. A csajok végig mellettem voltak, és nekem mégis hiányzott valaki, igaz, hogy csak pár órára váltunk el, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy ne érezzem magam teljesnek, rajta gondolkodva pedig eszembe jutott, hogy megígértem Niall-nek, hogy felhívom a doktornőt és egyeztetek vele egy időpontot.

Seftiben a viháncolások közepette, ráfogtam arra a dolgot, hogy pisilnem kell, felugrottam a helyemről telefonommal a kezemben, és beszaladtam a fürdőbe. A harmadszori próbálkozásomra vette csak fel a készüléket. Mindent elmondtam neki nyugodtan, a gondolataimat, azt, hogy beszélgettünk Niall-el erről a babtémáról és, hogy jó lenne tudni a kilátásokról. Nem is kérdezett többet, hanem be is írt a naptárjába. Örömmel az arcomon sétáltam ki a Dr. Hale-el folytatott beszélgetés után a szobába, ahol a lányok azt hihették, hogy elnyelt a „klotyómanó,”majd nyílt az ajtó, és az én Szép szeműm kicsit izzadtan, és fáradtan nézett vissza ránk. Egy kis meglepettség, és némi csalódottság suhant át az arcán, ahogy meglátott a lányok társaságában, azonban én magamból kikelve ugrottam nyakába, hogy végre újra érezhessem őt. Lágy csókot lehelve ajkaira mosolyogtam rá, miközben a fülébe súgtam, hogy telefonáltam a doktornőnek. Finoman szorított ölelésemen, majd benyitott a fürdőbe, hogy letusoljon a kimerítő edzés után.

A koncert fantasztikus volt, mint mindig, főleg úgy, hogy most úgy élvezhettem az előadást, mint egy vendég. Tombolhattam, sikítozhattam, táncolhattam, azt csináltam, amit csak akartam, hiszen nem voltam kötöttségekhez kötve. Annyira büszke voltam rájuk, mint néző, mint egy rajongó, és mint egy barát, hogy azt szavakba sem tudnám önteni. Így amikor levonultak a színpadról, szaladtam a Manóm felé, hogy én legyek az első ember az este, aki gratulál neki a show miatt. Megölelgettem, és csókolgattam, de amikor Tina felkiáltott, hogy indulunk, ő megfogta kezem, és behúzott az egyik szobába, hogy mi nem megyünk sehová.A következő emlékem pedig az a csoda volt, ami előtt megállított.

-  Örülsz neki? Tette fel számomra ebben a pillanatban a legértelmetlenebb kérdést.

-  Hogy örülök-e? Viccelsz velem? Meg sem tudok szólalni, annyira boldog vagyok. Fordultam ölelésébe.

- Ez volt a cél, hogy boldog légy! Duruzsolta fülembe.

-  Köszönöm! Csak ennyit tudtam neki mondani arra, amit láttam. Két személyre megterített asztal volt a helyiség egyik sarkában, és a kedvenc virágom helyezkedett el az étkező alkalmatosság közepén. Rózsaszín rózsák voltak egybefűzve lila és fehér orgonákkal felváltva, és gyertyák tömkelege töltötte ki a fekete teret, valamint rózsadobozok voltak szétszórva, amerre csak szétnéztem. Egy csodálatos álomba képzeltem magam, mintha egy hercegnő lettem volna, és itt állt mellettem a hercegem, aki csak arra várt, hogy az asztalhoz vezethessen.

-  Szóval szép hölgyem, remélem, hogy éhes? Mosolygott rám, kisfiús mosolyával.

-   Igen, farkas éhes vagyok! Jelentettem ki.

-  Ennek igazán örülök, akkor engedje meg, hogy az asztalhoz vezessem. Fogta meg kezem, és emelte mellmagasságba, majd, mint Sissi-t Fernc József, úgy vezetett székemig.

-  Kérdezhetek valamit? Foglaltam helyet.

- Hogyne kérdezhetnél Hercegnőm! Guggolt mellém.

- Miért? Néztem mélyen szemeibe.

- Mit miért? Váltott értelmetlenné tekintete.

- Hogy, miért kaptam ezt az egészet? Mutattam körbe.

- Hát nem tudod? Vigyorodott el, én pedig csak megcsóváltam a fejem.

- Azt szerettem volna, ha gyönyörűnek, különlegesnek, és egy valódi tündérnek éreznéd magad, aki pótolhatatlan ebből a világból. Kiabáltam veled, és olyan dolgokat mondtam, amit nem is gondoltam komolyan. Szeretlek, és szerelmes vagyok beléd, köszönöm, hogy vagy nekem, még úgy is, hogy néha távol vagyok tőled. Te kitartsz mellettem, és támogatsz.

- Ne, ne, ne Niall! Tettem mutatóujjam ajkaira, ezzel késztetve arra, hogy én kérek szót.

- Édesem, erre nem lett volna szükség, hisz minden nap, amikor melletted ébredhetek, vagy amikor melletted sétálhatok gyönyörűnek, és különlegesnek érzem magam. Nyugtattam meg egy lágy csókkal.

-És amikor nem vagy velem, akkor milyennek érzed magad? Mert akkor is ezt  kellene érezned. 

- Akkor? Akkor egy átlagos, magányos lánynak, még ha tudom is, hogy valahol valamelyik országban van egy fiú, aki mindennél jobban várja, hogy lásson, és hallja a hangomat.

- Aggie, Kicsim… Hajtotta le kobakját.

- Inkább beszéljünk arról, hogy mit mondott a doktor! Érintettem meg arcát.

- Nem ehetnénk közbe? Mert az igazság az, hogy délután óta én sem nagyon ettem. Nevetett.

-  Dehogynem! Állt fel mellőlem és, mint egy pincér úgy szolgálta fel számomra az előételt, ami tésztasaláta volt.

-  Hm, nagyon jól néz ki! Dörzsöltem össze a tenyereimet.

- Jó étvágyat Tündérem! Szorította meg kezemet.

- Jó étvágyat Manóm! Mosolyogtam rá.

- Mit tudtál meg Dr. Hale-től? Annyira kíváncsi voltam rá egész nap, és bevallom izgultam is, hogy mit mond.

-  Két hét múlva kell hozzá mennem. telefonon keresztül nem sokat tudott mondani, csak felvázolta a vizsgálatokat, és előtérbe helyezte, hogy szeretne téged is megvizsgáltatni.

- Persze Édesem, akármiben benne vagyok!

- Köszönöm! Húztam mellé a székem, és adtam arcára egy puszit. Egyébként Clu merre jár, amíg én itt ülök veled?

- Ne aggódj! Mindenki együtt van a reptéren, és addig senki nem indul sehová, amíg mi ki nem értünk. Van társasága, és jó kezekben van.

- Bocsánat, hogy nem bírok a fenekemen maradni, és ide összpontosítani, csak…

-Tudom Agg, hogy neked mindenki fontosabb magadnál, fél év alatt ennyit már megtanultam rólad, de ma ebben a pillanatban kérlek, csak a most számítson, és te.

- Hogy lehet nekem ilyen klassz pasim? Csodálkoztam rá.

- Ez most kérdés volt? Inkább az a kérdés, hogy nekem, hogy adatott meg a te szerelmed?

- Ugyan Ni, ne hozz zavarba! Sütöttem le szemhéjaimat.

- Megcsókolhatlak? Nyúlt állam alá.

- Ez milyen kérdés? Tapasztottam számat az övére.

- Oh, Tündérem, még el nem felejtem... Ez itt a tiéd! Nyújtott át egy kis becsomagolt dobozkát.

-Hát ez? Miért kapom? Nézegettem a csodaszép csomagolást.

- Ez egy apróság tőlem. Kérlek, csak akkor bontsd ki, ha már felszállt a gép!

- Igazán nem kellett volna! Helyeztem el táskámban az ajándékom.

***

Az este további részében befejeztük a fenséges vacsoránkat, sőt még táncoltam is a Hercegemmel, de sajnos, mint Hamupipőke esetében is, az álom véget ért abban a pillanatban, amint összeszedelőzködtünk, és egy fekete terepjáró ki nem szállított minket a reptérre. Én elhoztam magammal pár szál virágot, hogyha ő már nem is lesz mellettem, orromat a szirmok közé dugva, újra az asztalnál üljünk, kéz a kézben, csókolózva.

Megérkezve a nagy épület elé, még utoljára beszippantottam illatát, és egy lágy puszit hagyva nyaka vonalán szálltam ki az autóból. Bent a többiek nagy beszélgetésben, és nevetgélésben voltak, amikor biztonságiak kíséretében bejutottunk egy külön szektorba.

Fájó szívvel, de búcsút kellett vennem a fiúktól, de legfőképpen az fájt, hogy Niall-t egy jó ideg megint nem fogom látni. Puszik és ölelések sokaságában hagytuk hátra Clau-val a barátainkat. A Manómtól nem bírtam elköszönni, csak egy gyors csókot kapott tőlem azzal a szavammal, hogy „nemsokára.” Hátra sem néztem, mert akkor a gép ajtajáig sem jutottam volna el sírás nélkül. A csomagjaink ellenőrzése után szomorúan huppantam bele ülésembe Clo-val együttesen. Boldognak kellett volna lennem, de ha csak arra gondoltam, hogy én az egyik irányba, ők pedig a másik irányba mennek, gombóc nőtt a torkomban. Már most hiányzik mindegyikőjük.

A felszállás lassú, és rémisztő volt. A repülő „teste” rázkódott eleinte, majd ezt az érzést átvette a nyugalom, amikor megfelelő magasságba értünk. Az utasok többsége körülöttünk hamar bemondta az unalmast, de én még mindig annyira a mai napnak a hatása alatt voltam, hogy képtelen lettem volna becsukni a szemem. Amikor Clau nem figyelt, mert a mobilján pötyögtetett valamit, kihúztam a szütyőmből a Niall-től kapott kis dobozt, hogy szemügyre vegyem, mit is talált ki nekem a kedvesem. Halkan próbáltam meg lefejteni a csomagolópapírt, hogy még véletlenül se zavarjak meg senkit a pihenésben. Miután lehámoztam a csomagoló anyagot egy képkeret hullott az ölembe, megfordítva pedig egy pálcikaembert ábrázoló rajz volt megtalálgató benne,  körökkel körülvéve. Ugyanaz az a skicc, amit előző este kaptam tőle, csak kicsinyített verzióban, mellette pedig pár kósza sor díszelgett: „ A legkülönlegesebb lánynak a Földön, aki nekem adta a szívét. Niall Horan” Hát, aláírta nekem, ahogy azt kértem. Ekkor nem bírtam tovább, és végleg eltörött nálam a mécses. Csak potyogtak könnyeim, közben pedig a szívemhez szorítottam a képet.

- Aggie mi baj? Aggodalmaskodott Clo, meglátva könnyáztatta arcomat.

- Semmi, semmi! Csupán én egy nagyon szerencsés lány vagyok! Húzódott a szám sarka mosolyra, szemeim pedig csillogtak.

-Mmm... Azért Niall is egy mázlista, valljuk be. Emelte ki kezeim közül a keretet. – Nagyon aranyos! Vizslatta a képet, de szerintem nem tudta mire is vélni a rajta lévő ábrát.

-Nagyon szeretem! Néztem rá barátnőmre.

- Jajj Drága, hidd el, hogy ős is szívből szeret!

- Tudom! Öleltem át a mellettem ülő lányt.

Az ablakon kitekintve pedig egy csillagot kezdtem el figyelni, és reméltem, hogy valahol már messze tőlem egy másik személy is pont ezt teszi.

Novella

Sziasztok Bogárkák!
A tegnapi napon 1. helyezést értem el az első novellámmal, amit valaha is írtam, így nagyon büszke vagyok rá. :) Köszönöm a lehetőséget a Délibábnak! :) Gondoltam megosztom veletek is :) Jó olvasását! <3 Puszi BR

Az első tánc, és az utolsó csók

Levelét, gyengéden szorítottam mellkasomhoz, és csak arra tudtam gondolni, hogy végre láthatom… Már sokszor álmodtam róla, hogy milyen lehet a haja, hogy milyen lehet az érintése, milyen lehet egy csókja, amelyeket barack színű ajkaimon hagyna… Féltem, vajon hogyan fog reagálni az első találkozásunkkor?  Soraiban, azt írta, hogy báli ruhát húzzak magamra, ő pedig a parkett közepén fog rám várni, sötétkék öltönyében…

Bőrömön, végigsiklott ruhám tüll anyaga, amikor belebújtam ünnepi öltözetembe. A szobámban lévő falitükörben, végignéztem testem vonalán, majd óvatosan megigazítottam egy apróbb ráncot… Nagymamám gyöngysorait raktam nyakamban, és egy enyhe vörös rúzs feltétele után, magamhoz véve kistáskámat, indultam meg, egy olyan férfi felé, aki talán pár órára is, de a boldogságot fogja nekem elhozni…

A taxiban ülve, izzadó kezeimet összekulcsoltam, és kissé idegesen néztem ki az üvegablakon, amelyen keresztül, a város, suhanó árnyait láttam. Így hátradőltem ülésemben, lehunytam szemhéjaimat, és azon jártak a gondolataim, hogy egyáltalán tetszeni fog-e neki, egy magam fajta lány, aki néha kicsit őrült, néha kicsit bohókás, de komolynak egyáltalán nem lehet nevezni, és aki, egy súlyos titkot hordoz… Az meg sem fordult még a fejemben, hogy mi történik majd, ha kiderül, a féltve őrzött „kincsem”…

Megérkezve az elegáns épület elé, a gyomrom mérete legalább két méretet zsugorodott, ha a találkozás pillanatára gondoltam. Sok mindent megtudtam róla, a hónapok óta tartó levelezéseknek köszönhetően, egy dologra azonban sosem adott választ… a kinézetére vonatkozó kérdéseimet elhárította, ahányszor csak kitértem rá, arra hivatkozva, hogy ne ez alapján ítéljem meg. Én azonban, nem voltam rest elárulni, hogy szőke hajjal büszkélkedem, bár sokszor megjegyeztem neki, hogy remélem ez nem tántorította el tőlem. Válaszai, mindig megnyugtatóak és kedvesek voltak… Ezek után még jobban meg akart ismerni, egy „szőke lányt”, akibe belehabarodott…

A lépcsőket szelve, mély levegőket vettem, hogy megnyugtassam, össze-visszakalimpáló szívemet. A ruhatár előtt kibújtam kabátkámból, betéve azt, a többi lógó anyag közé, majd beléptem egy terembe, ahol egy grádicssor vezetett a tánctérre… Lépéseimet, szempárok sokasága követte végig, de én csak egyet akartam megtalálni, egy fiúét, akiről tudom, hogy van egy ennivaló unokaöccse, távol a hazájában, rendkívüli tehetsége van az énekléshez, és hatalmas tiszta szíve van, amit nem mindenki mondhat el magáról…

Megállva egy ponton, szemeim csak körbe-körbe pásztázták a teret, egy sötétkék öltönyt keresve, de nem láttam meg, azt, amire vágytam… Csalódottan emeltem le lábam az utolsó fokról… Tűsarkok kopogás töltötte meg, a hatalmas helyet, aranycsillárok, és arany függönyök díszítették a fehérre festett falakat.

A pincérek folyamatosan kínálták a különböző márkájú pezsgőket, amelyeknek buborékjai utat engedtek maguknak, a felszínre törtek, és eloszlódtak az ital tetején… Annyira elbambultam, hogy amikor vissza akartam helyezni talpas poharam az egyik tálcára, kezem összeütközött valakiével, és az üvegek, hangos csattanással törtek darabokra a faburkolaton.

-          Oh, elnézést… Hadartam, miközben leguggoltam, hogy összeszedjem a nagyobb szilánk darabokat…

-          Ugyan hölgyem, az én hibám… Hangja rekedtes volt, kezei pedig puhák, mintha már valahol hallottam volna ezt az orgánt… Ahogy felálltunk, és tekintetünk találkozott, beleszerettem, egy kék szempárba, aminek színe, a hatalmába ejt, és nem ereszt, egy örök életre… Tudtam, hogy ő az, akire a leveleimben vártam…

-          Ugye nem vitatkozunk reggelig, hogy kinek is a hibája?  Rózsa vörös arccal néztem szemeibe…

-          Nem-nem… Arra gondoltam, ha már így összefutottunk, felkérlek az első táncra… Nyújtotta jobb kezét irányomba, amelyet szívesen fogadtam… Libabőr, és enyhe borzongás futott végig testem minden szegletén, amikor átkarolta derekam. Ahogy felcsendültek, a keringő dallamai, lassan ráhajtottam kobakomat jobb vállára, és beszippantottam férfias illatát.  - Gyönyörű szép vagy Maddey… Súgta fülembe.

-          Köszönöm Noah... – Sosem hittem volna, hogy egy tollal írott lap, életre kel… - De honnét tudtad, hogy én vagyok az? Értelmetlenül meredtem rá…

-          Tudod, egy pillanatra sem vettem le a szemeimet rólad, ahogy megérkeztél, és levonultál ide. Te kellett, hogy az legyél, hiszen olyan vagy, mint egy hercegnő, szőke hajjal, ahogy azt írtad is… Önmagad vagy Madd, mint a leveleidben, bájos, kedves, és szép. És most, hogy itt állok előtted, nem tudom, mit gondolhatsz rólam…

-          Azt, amit milliószor leírtam, és te milliószor nem vettél komolyan. Hozzád fogható fiúval még nem találkoztam. Hiába ez az első alkalom, amikor hús-vér emberként állsz itt előttem, ez a véleményem, és nem kellett volna aggódnod, hogy mit szólok a külsőd miatt, hiszen, aki belülről szép az kívülről sem lehet csúnya. Nem csalódtam, mielőtt megkérdeznéd, ilyen voltál az álmaimban is… Szőkés barna haj, égbolt színű szempár.

-          Sétálunk egyet? Mosolygott rám, amitől a szívem kétszer gyorsabban kezdett verni…

-          Ezer örömmel… Nyitotta ki előttem a kert felé nyíló ajtót, ahol több száz fáklya fénye tette hangulatosabbá a kinti részt… Egy halvány rózsaszín rózsákkal díszített pavilonban álltunk meg, ahol végre, csak ketten lehettünk. Még mielőtt szólhattam volna egy szót is, leszakított az egyik futó szárról egy szál bimbót, amit vigyorogva adott át…

-          Virágot, a virágnak… Amikor neked fogalmaztam, csak egy lány voltál, aki a mondataival teljesen elvette az eszemet, most pedig az a lány vagy, aki elrabolta a szívemet is… Karjai ismét derekam övezték. Behunytam szemeimet, hogy így tudjam átadni magam, annak a boldogságnak, amit már sokszor elképzeltem. Ajkaink csak úgy csalogatták egymást, mint egy édes virág a felette köröző méhecskéket. Éreztem leheletét, majd megérintette számat zamatos beszélőkéjével… Először, egy finom csókot helyezett el rajta, látta, hogy nem ellenkezem, ekkor nyelvének kért bejutást, amelynek semmi akadályát nem láttam, így résnyire nyitottam bagólesőmet.  Amint ezt megérezte, nem hezitált, nyelveinket és ajkainkat „csatába” küldte… Hosszasan és szenvedélyesen csókolóztunk, még levegő hiányában kénytelenek voltunk elválni.

-          Noah, ne… Tettem kacsómat mellkasára. – Többé, ez nem fordulhat elő…

-          Na, de miért Madd? Én azt hittem, hogy te is így érzel irántam… Fújtatott egy nagyot, és engedett el öleléséből.

-          Ez, így is van… Léptem arrébb pár lépést, hogy meg tudjak támaszkodni a kis bódé korlátjában. – Nem az vagyok, akinek hiszel… Halkult el a hangom.

-          Hogy érted? Váltott komorrá orgánja.

-          Én beteg vagyok Noah Frewen. Sosem írtam meg, hogy sokszor szenvedtem összegörnyedve a lap felett, de mindig boldogan fogtam az íróeszközt a kezembe, és örömmel válaszoltam. A te leveleid tartottak életben ez idáig, valamint a tudat, hogy egyszer láthatlak. Pár hónapja tüdődaganatot diagnosztizáltak az orvosok, és elutasítottam a kezeléseket…

-          Úgy sajnálom, annyira sajnálom… Karolt át szorosan. – De azzal tisztában vagy, hogy harcolnod kellene? Nem szólhatok bele, hiszen csak egy srác vagyok, akit alig több mint, fél órája ismertél meg, de ez az idő is elég volt, hogy melletted más embernek érezzem magam. Egy ilyen szívnek élni kell, aki ilyen hatást gyakorol egy másik emberre…

-          Örülök, hogy megismertem a „kék öltönyös fiút”, és ígérem, hogy sosem feledlek, azonban ideje indulnom…

-          Várj! Kérhetnék még valamit? Fogta meg kezeimet…

-          Igen?

-          Egy utolsó csókot, a „tündér lánytól”… Hajolt közelebb, és annyi érzelemmel, gyengédséggel, és szeretettel csókolt, hogy elhittem azt, létezik az igaz szerelem, a szőke herceggel együtt. Könnyeink egybeolvadtak orcáinkon, amelyeket ruhám anyaga itatott fel. – Madeleine Wood, én nem egy beteg lányt láttam lejönni azon a lépcsőn, hanem a jövőt.