123. Fejezet: Hawaii

Sziasztok Tündérek! 

Az utolsó előtti fejezettel köszönök most be nektek, remélem tetszeni fog! :) <3 Puszi BR

Mesébe illő esküvőm volt a mesebeli hercegemmel. A buli egészen reggelig tartott, mire az utolsó vendégektől is búcsút vettünk. Álmosan dőltem Ni karjaiba és nem vágytam másra, mint egy kiadós alvásra. A nászéjszakánkat úgy határoztunk, hogy a nászutunkon fogjuk bepótolni. Pár nap elteltével Niall az instagramján tudatta a nagyvilággal, hogy most már ő egy büszke férj, valamint egy képet posztolt pocakomról, amihez a következőket írta: „ Ikreink és az ő csodálatos anyukájuk.”  Több mint két millió visszajelzést kaptunk, amik melengették szívem. Apropó nászút…

***

Esküvőnk után egy héttel utaztunk a csodás Hawaii-ra, azon belül is Honolulu szigetére. Már a megérkezésünk pillanatában éreztem, hogy ez a felejthetetlen utazás lesz mind a kettőnk számára. A gépből kilépve éreztem a sós tenger illatát, arcom a meleg nap sugarai simogatták, bőröm lágy szellő cirógatta. Egy lenge kis ruhát viseltem, amiben kényelmes éreztem magam, míg a férjem derekam karolta. Nagyon nagy titokban volt tartva az esküvő, valamint a nászút színhelye is, ám a szemfüles riporterektől, rajongóktól itt sem szabadultunk. Néhányan odakiabáltak nekünk a reptéren: „Gratulálunk!” Hihetetlenül jó érzés volt végre, hogy nem kell titkolóznunk, hogy megmutathatom az Angyalkáimat mindenkinek.

Niall mellkasának dőlve élveztem a szállodához vezető utat, ami elég kanyargós volt, nem egyszer szóltam a sofőrnek, hogy álljunk meg, mert a gyomrom felkavarodott. A fél órás út, másfél órásra sikeredett miattam. Sajnáltam a fiúkat, mert nagyon meleg volt az idő, és még az én kínlódásomat is hallgatniuk kellett. Az út végéhez érve tudatosult bennem, hogy nem szállodában fogunk lakni, amíg itt vagyunk, hanem Ni külön erre a célra bérelt egy luxusházat, ahol csak mi lehetünk kettesben. A hegytetőn állva be lehetett látni az egész várost.  Én nem is foglalkoztam a csomagokkal, csak besiettem az épületbe, és szemem-szám elállt a csodálkozástól. Boldogságomban, ott pörögtem a nappali közepén, amikor Niall elkapott.

-         Tetszik Mrs. Horan? – bújt nyakamba.

-         Sok szép helyen jártam már veletek, és sok szép dolgot is láttam, de ez valami hihetetlen.  – csókoltam meg.

-         Azt szeretném, ha ezentúl királynői életed lenne mellettem.

-         Elkényeztetsz…

-         Mert nagyon szeretlek. – puszilgatta vállam.

-         Én is, de ettől még nem kell rám költened az összes pénzed.

-         Ez a pénz már a tiéd is.

-         Niall…

-         Egy szót se többet erről! Inkább gyere, nézzünk szét! – kulcsolta össze ujjainkat, és körbevezetett a lakásban. Nem tudtam hova kapjam a fejem. Nyitott teraszrészünk volt napozóágyakkal, és egy nagy medencével, saját konyha, gyönyörű fa konyhaszekrénnyel, és márványpulttal. A nappaliban bőr kanapék, és fotelek szolgálták a kényelmet, a fürdőben pedig elfért volna a Lizzel közös lakásunk is, majd következett a számunkra oly meghitt hely, a hálószoba. A falak fehér színűek voltak, hatalmas francia ágy tette ki a szoba felét, a falakon képek lógtak, és egy nagy ablakon keresztül látni lehetett az óceánt.

-         Ez Csodaország? – néztem a Manóra.

-         Aminek te képzeld, az lesz.

-         Mit szólnál, ha kimennék fürdeni? Felveszem neked az új bikinimet. – kacérkodtam vele.

-         Ezt nem lehet kihagyni! – kapott ölbe, majd letett és behozta nekem bőröndömet.

-         Öltözz nyugodtan, addig kint leszek!

-         Niall, nem kell kimenned, mert átöltözök. Most már a feleséged vagyok, de eddig sem kértem soha, hogy menj ki.

-         Csak nem szeretném, hogy zavarban légy.

-         Ni, láttál már meztelenül, és elfogadtál olyannak amilyen vagyok.

-         Rendben! – léptem hozzá közelebb, és átöleltem. Ezután átöltöztünk, és magamhoz véve két törülközőt, a napszemüvegem, és szalmakalapom, ültem le az egyik napozóágy szélére. A Manó a naptejes üvegcsével állt felettem, és gyengéden bekente hátam, majd pocakom, és fejest ugrott a medence habjaiba. Lehűtötte felhevült testét, engem is hívott, de csupán csak a lábam lógattam a langyos vízbe, mert semmilyen fertőzést nem szerettem volna elkapni, amivel ártok a kicsiknek.  

Estefelé vonultunk csak vissza, mire Niall közölte velem, hogy van egy meglepetése, 15 perc múlva legyek indulásra készen.

Úgy cselekedtem, ahogy kérte. Nem estem túlzásba sem a ruha, sem a smink, és sem a haj terén. Egy halvány bézs színű tüllös kis ruhát vettem fel, hajamat lazán, loknikban hagytam, egy orchideát tűztem bele. Sminkem csak szempillaspirál, és szájfény voltak. Ahogy kiléptem a fürdőből Niall már várt rám egy nagy orchidea csokorral a kezében. Ő is fessen kicsípte magát, lazán kigombolt kék inget viselt, farmer térdnadrággal.

-         Édesem, csodás vagy! – kaptam két puszit tőle, és a virágokat.

-         Niall Horan te pedig egyszerűen szívdöglesztő vagy! – haraptam bele alsó ajkába, amire felszisszent.

-         Indulhatunk?

-         Igen, ha elárulod, hogy hová viszel.

-         Ne most kezdjük ezt Agg! Ha elmondom oda a meglepetés.

-         Aham, így vittél el Disneyland-be is, ott megkérted a kezem, most megint valami titkos helyre megyünk, ott majd a válási papírokat akarod velem aláíratni?

-         Erre már inkább nem mondok semmit. – nevetett.

-         Ne is! Na jó igyekezzünk, mielőtt meg nem gondolom magam. – toltam kifelé a bejárati ajtón.

Beszálltunk a kibérelt kocsinkba, és a város felé vettük utunkat. Ni próbálta az egészet elviccelni, de bevallom féltem az ilyenfajta meglepetésektől. Keresztülverekedtük magunkat a tömegközlekedésén, majd Niall lekanyarodott egy kies tájra, leállította a motort, kisegített az autóból, és ölében sétált velem a homokos tengerparton egy kis bungalóig. Két személyre megterített asztalka várt, gyertyafénnyel, és lámpásokkal. Lekéredzkedtem kezei közül, és közelebb sétáltam megcsodálni az éjszakában pislákoló fényeket. Az óceán morajlása zúgott füleinkbe, a homok bársonyossága pedig kényeztette lábainkat.

-         Mit szólnál egy romantikus vacsorához? – Ni hangja törte meg az idillt.

-         Mondd csak, mikor tervelted te ezt ki? Szeretlek.

-         Én is édesem, ezért foglalj helyet, majd én kiszolgállak! Kicsikék éhesek már?

-         A hasam korgásából ítélve nagyon is. – húzta nekem ki a széket, és hirtelen kis séffé változott.

-         Ízlik? – kérdezte, mikor már az ő tányérján is volt étel.

-         Nagyon finom, de nem tudok rájönni, hogy mi ez.

-         Palacsintát eszel, padlizsánnal, és egy kis majonézzel.

-         Köszönöm! – néztem rá szerelmesen.

-         Na, de mit?

-         Niall, ne vicceld el!

-         Én köszönöm, hogy most veled ülhetek itt. Hoztam egy kis pezsgőt is.

-         Tudod, hogy nem ihatok. – forgattam meg szemeimet.

-         De nem lennék méltán híres, ha nem kölyökpezsgőt hoztam volna.

-         Szerencséd. – mosolyogtam rá.

-         Benne lennél még egy ajándékba? Ehhez már sehová nem kell menni, csak annyit kérek, hogy hunyd be a szemed.

-         Az agyamra mész! – csóváltam a fejem.

-         Már ilyen korán? Mi lesz velünk később? Ez fontos Tündérem. – váltott komoly hangnemre.

-         Rendben! – csuktam be szemeimet. Hallottam, hogy valamit szöszmötölt körülöttem.

-         Kinyithatod! – hallottam meg a varázsszót. Valamiféle tervrajz féleség feküdt az asztalon, egy hatalmas, kertes ház fotójával.

-         Mi ez? – pislogtam rá.

-         Ha te is szeretnéd a jövőbeli otthonunk. Elhoztam neked a terveket az átalakításról, és a telefonomon vannak képek a babaszobáról. - hirtelen a nevem is elfelejtettem. Van egy közös házunk, egy családi házunk. Nem mutattam kifelé, de belül egy hangyányit dühös voltam Ni-re, amiért egyedül döntött arról, hogy hol is éljünk. Az első szempont az volt, hogy megnéztem hol található ez a szépség, mert minél közelebb szeretnék maradni Lizhez.

-         Már meg is vetted?

-         Csak a hívásomra várnak. Látom nem vagy valami lelkes.

-         De az vagyok, csak előbb is megkérdezhettél volna. Niall férj és feleség vagyunk innentől az ilyen dolgokat meg kell beszélnünk. Van két kisbaba a pocakomba, akiket nem szeretnék elszakítani a nagyszülőktől. Lehet, hogy most haragudni fogsz rám, de én veled együtt szeretnék nézelődni, hogy hol telepedjünk le.

-         Jó! – adta tudtomra ennyivel, hogy nem fog velem szóba állni.

-         Nem akartam elrontani ezt az estét, sajnálom, de ez van a szívemen.

-         Pedig sikerült elrontanod! – ezzel magamra hagyott. Szép mondhatom, alig vette el egy hete, és itt hagy egy magányos parton, a mézeshetünkön, azért mert meg mertem mondani a véleményem. Ha egy olyan feleség kell neki, aki csak tűr, és hallgat, akkor rossz nőt vett el. Már vagy fél órája üldögéltem magamban a homokban a holdat, és csillagokat bámulva, amikor újra éreztem jelenlétét a hátamnál.

-         Nem vagyok arra kíváncsi, hogy miért hagytál magamra a sötétben, a nászúton. Haza szeretnék menni! – próbáltam fölállni több-kevesebb sikerrel.

-         Igen, egy barom vagyok, de már ezt is megszokhattad volna tőlem.

-         Legalább beismered. – néztem félre.

-         Úgy lesz minden, ahogy szeretnéd.

-         Oh, köszönöm, igazán rendes tőled! Ezt mondhattad volna akkor is, amikor itt hagytál.

-         Agg…

-         Most már mindig ez lesz? Ha valami nem tetszik, ott hagysz? Én nem akarok ilyen életet…

-         Nem lesz ilyen életed, ígérem neked. Ez volt az utolsó ilyen alkalom. – fogta kezei közé arcomat.

-         Aztán én hülye mindig megbocsájtok, mert előveszed ezeket a kiskutya szemeidet.

-         Akkor nem kell a ház?

-         Nem kell!

-         Jól van, lemondom, csak bocsáss meg nekem.

-         Egy feltételem van a megbocsájtáshoz.

-         Éspedig?

-         Ha végre megadod nekem a várva várt nászéjszakát.

-         Ezer örömmel! – húzódott vigyorra szája. A Hold fénye alatt lettem újra az övé. Óvatosan bánt velem, mint egy porcelánbabával. Semmit sem erőltetett, ami a babáinkra veszélyes lett volna. Vadul csókoltuk egymást, amíg a levegő hiánya arra nem kényszerített minket, hogy elváljanak ajkaink.  

-         Ugye már nem haragszol? – kérdezte hátamat simogatva.

-         Őszintén haragszom, de megígérted, hogy többé nem csinálsz ilyet, és én hiszek neked. Ni, akkor is szeretni fogsz majd, mikor az arcom csupa ránc lesz, és a hajam ősz?

-         Hisz megfogadtam, hogy örökké. – puszilt hajamba.

***

Öt nappal később tértünk haza, a hideg Angliába Niall jelenlegi otthonába. Az ott létünk alatt még hajókáztunk, és Ni búvárkodott. Fájó szívvel, de kiköltöztem Litől, az albérletet felmondtuk. Rossz érzés volt magára hagyni barátnőmet, de tudom, hogy Luke mindent megtesz azért, hogy boldog legyen.

A melegből hazatérni a hűvös esős Londonba olyan volt, mintha az évszakok hirtelen váltottak volna. Ami nekem ebből az útból tanúságos volt, hogy nem lehet minden házasság tökéletes, még ha feltétel nélkül is szereted a másikat. Lesznek kisebb összezördüléseinek ebben biztos vagyok, de ki fogunk egymás mellett tartani.

122. Fejezet: Így telt hát el a mi nagy napunk

Sziasztok Tündérek! <3

Itt is volnék az esküvő folytatásával, valamint el szeretném nektek mondani, hogy ezen kívül még egy rész, és egy epilógus van hátra a történetből, de nem kell elbúcsúznunk, ugyanis nemsokára megnyitom az újabb blogom! :) Puszi BR

A lagzink a már sokat emlegetett fehér sátrunkban folytatódott tovább, ahol a vendégeink alig várták, hogy gratulálhassanak nekünk. Megérkezve kézen fogva Mr. és Mrs. Horan-ként szólítottak minket, ami egyet jelentett a bevonulásunkkal. Nagy taps fogadott bennünket, majd helyet foglaltunk helyünkön. A pincérek fel-alá szaladgáltak az ételek kiosztásával. Miután elfogyasztottuk a felszolgált finomságokat Niall felállt, és tósztra emelte poharát.

-         Kedves család, barátok, és ismerősök! Meg szeretnénk nektek köszönni, hogy eljöttetek ma ide és, hogy részesei vagytok boldogságunknak. Ti voltatok azok, akik mellettünk voltatok, bármiben számíthattunk rátok, és sokban hozzájárultatok ahhoz, hogy most itt állhatok büszke férjként egy gyönyörű és megismételhetetlen nő oldalán. – hajolt le hozzám, és megcsókolt.

-         Hadd mondjak én is valamit! - álltam fel. – Először én is üdvözlök mindenkit, és nagyon hálásak vagyunk valóban, amiért most itt vagytok. Mindig vártam a szőke herceget, egész kis korom óta, reméltem, hogy megtalálom, mint a tündérmesékben a hercegnők. Azt hiszem a leginkább Hamupipőke szerettem lenni. – nevettem el magam, amin mások is jót mosolyogtak. – Itt sokan tudják, hogy mi történt velem, évekkel ezelőtt, és nem hittem, hogy valaki is az életben majd el tud fogadni, de tévedtem. Maura és Bobby köszönöm önöknek, hogy egy ilyen csodálatos fiút neveltek, aki meglátta bennem a szépet, és egy percig sem kezelt úgy, mintha beteg lennék, aki mindig mellettem volt, és támogatott. – pusziltam arcon a rám meredő fiút. - beszédemet halk suttogások és könnyes szemek kísérték, majd mindenki felállt, és tapsolt nekünk. Utánunk a két tanúk tartott beszédet Lizzy és Greg, és a szülők.

-         Aggie és Niall! Gyönyörűek vagytok, és Niall még mindig haragszom rád, amiért elcsábítottad Aggie-t a háztól. Nem, viccet félre téve eleinte nagyon féltettem Agg-et ettől a kapcsolattól, hogy híres sztár létedre majd kihasználod, és eldobod, de félreismertelek. Rá kellett jönnöm az idő múlásával, hogy ti egymásnak vagytok teremtve, igazából erre akkor jöttem rá, amikor mindent elkövettél, hogy visszaszerezd őt. Köszönöm ezt a két remek embert a remek szüleiknek, akik ilyen fantasztikus embereket adtak nekünk. Én csak azt kívánom nektek, hogy legyetek mindig nagyon boldogok, és már alig várom, hogy megérkezzen a kisbaba, mert vele lesz teljes az életetek. – nem tudtam megállni, felpattantam helyemről, odasiettem Lizzy-hez, és megöleltem. Greg is egy kisebb monológgal készült, a szüleink is megsirattak, utánuk azt vettem észre, hogy Harry elkérte apukámtól a mikrofont.

-         Üdv! – búgta mély hangján. – Tudom ez a beszéd nincs a menetrendben, de mégis úgy érzem, hogy el kell mondjak nektek valamit a fiúk nevében is. Neil! Most szólok, ha még egyszer bántod, ezt a lányt kinyírlak, egyébként szeretlek. Nagyon jó barát vagy, egy nagyon jó ember, vicces, érzelmes. Aranyhaj! A legjobb munkatárs voltál, akivel valaha együtt dolgoztunk. Édes vagy, kedves vagy, de azért még számolunk, hogy nem mondtad el a lurkót. Aggie megérdemled, hogy végre boldog légy, hogy szeressenek. Annyi mindent meg kéne köszönnünk neked, főleg nekem, hogy addig piszkáltál még beláttam, hogy igen is szerelmes vagyok. Soha nem mondtad egyikünknek sem, hogy nem érek rá, majd később. Hihetetlen lány vagy, hihetetlen erővel, és kitartással. Ezt bizonyítja a kisbaba a hasadban, aki remélem tudja, hogy a világ legklasszabb szülei várják őt. Sok boldogságot! – kacsintottam rá, és egy puszit leheltem feléje. A sok megható dolog mellett persze rengeteg vicces történettel is találkoztunk az este folyamán, de talán az volt a legszebb pillanat, amikor Liam, Lou és Harry odajöttek hozzánk, hogy rácsodálkozzanak pocakomra. Megkérdezték, hogy megérinthetik-e, amire csak bólintottam. Valóban annyira örültek, és ámultak, ahogy azt megjósoltuk a Manóval. Ők már eltervezték, hogy fiú lesz, majd megtanítják csajozni, focizni ekkor lelkiismeret furdalásom támad, hogy nem mondtuk el, hogy ikreink lesznek, és lehet, jobb lenne valami csajos programot is beiktatni, mert fennáll a lehetőség, hogy két lányt fognak babusgatni. 

***

A mennyei manna után következett csak igazán a szórakozás, amikor végre táncra perdülhettem. Eljártuk az első közös táncunkat a Manómmal, majd a közönséget is bevontuk a mulatozásba. Igyekeztem óvatosan mozdulni, forogni, de volt mellettem egy őrangyal, aki minden rezdülésem figyelte.

-         Szeretlek. – lehelte vállamra.

-         Én is szeretlek. – néztem szemébe. – A fiúk, hogy örültek a kicsinek, hogy kigondolták, hogy fiúnk lesz.

-         Igen, de még mindig „csak egy babánk lesz.”  - viccelődött.

-         Tudom, és azt is tudom, hogy el kellett volna mondani, ahogy megbeszéltük, de közben támadt megint egy remek ötletem.

-         Akarom tudni?

-         Akarod, mert titokban kell tartani. Mit szólnál hozzá, ha csak miután megszülettek látnák meg a másik babát?

-         Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne. Meglépnénk őket az biztos, de abba biztosan nem gondoltál bele, ha majd anyuék jönnek háztűznézőbe, vagy a barátok, mit mondunk a két kiságy láttán.

-         Igaz, pedig már beleéltem magam.

-         Nekem is van egy ötletem, hogy hogyan mondjuk el.

-         Mit találtál ki?

-         Éjfél előtt, mielőtt elengednénk, a lámpásokat megtehetnénk.

-         Hm… Emlékszel, mikor a születésnapomon elengedtük a miénket? Célba ért a kívánságommal.

-         És az enyémmel.

-         Hát, el kell őket szomorítanunk, hogy jobb lesz, ha addigra beszereznek néhány tüll szoknyát, koronát a focilabdák mellé.

-         Nagyon úgy fest. – nevettünk úgy, hogy az én hasam meg is fájdult. A következő számot Ni már Lizzy-el táncolta, még én barátjával beszélgettem, ahol Clau és Harry is helyet foglaltak. Ahogy körbenézem a társaságon mindenki remekül szórakozott. Sztárokból sem volt hiány az eseményen, akik mind Niall, vagy a fiúk jó barátai voltak, mint például James Corden.

Este nyolc felé járhatott az idő, amikor hiába kerestem szemeimmel a fiúkat nem találtam meg őket, még Niall-t sem. Clau-hoz siettem, de ő nem tudott semmit, majd So-hoz, hogy mondott-e neki valamit Liam, hogy mikor mennek el, de nemleges választ kaptam. Ahogy ott topogtam nagy ruhámban a fények kialudtak, majd megláttam a négy srácot a színpadon állni. A szívem nagyot dobbant örömömben, és közelebb sétáltam hozzájuk.

-         Szóljon ez a dal az ifjú párnak! – mondta Liam.

-         És a csodás feleségemnek. – mutatott rám Ni.

„Your hand fits in mine like it's made just for me

But bear this in mind, it was meant to be…” Szólalt fel a Little Things első sora Harry előadásában. Zayn sajnos nem jött el hozzánk, bár egyik felem örült is neki, hiszen így Pezz-nek nem kellett őt látnia. Még elénekelték a Story of my life-ot, valamint egy pörgős nótát is a Best Song Ever-t. A közönség közben hangosan együtt énekelt a fiúkkal, és a végén hatalmas tapsot kaptak még én a nyakukba borultam.

Két óra múlva már nem éreztem a lábam a sok tánctól. Körbejártam a vendégeink között a párommal, és kicsit szóba elegyedtünk mindenkivel. Dr. Hale is eljött férjével, ahogy megígérte, velünk volt még Paul, Mark mind ismerős arcok, aki viszont hiányzott Zayn-en kívül Olivia volt. Niall örömmel köszöntette a szüleit, de ő nem volt hajlandó eljönni, amellyel mélységesen megbántotta Ni-t. Én nem akartam közéjük állni, de soha nem mondta ő sem, és Niall sem, hogy lenne köztük valami. Tina, nos, én benne voltam Ni miatt, hogy meghívjuk, de a Jó Istennek hála mégsem gondolta úgy, hogy keresnivalója lenne itt.

Éjfél előtt egy fél órával felemeltem a mikrofont, és kiinvitáltam az embereket a sátor elé, ahol pár segítő már kikészítette a lámpásokat. Mikor a többség kifáradt, mi is utánuk mentünk. Niall felemelte a mi papírhengerünket, még én meggyújtottam a benne lévő mécsest.

-         Kedves egybegyűltek még mielőtt felengednénk, szeretnénk valamit mondani Aggie-vel. – mosolygott rám, hogy én újságoljam el.

-         Anya, apa, Mrs. Gallagher, Mr. Horan, leendő keresztanyuka Lizzy, drága bébiszittereim, Liam bácsi, Louis bácsi, Harry bácsi, kedves barátok örömmel jelentjük be nektek, hogy ikerbabáink lesznek.

-         Hogy mi? Mit mondtál Csillagom? – fogta anyukám két keze közé arcom.

-         Kell majd a segítség. – nevetve sírtam.

-         Aggie, Niall gratulálunk! Ez fantasztikus! – ölelt át minket Eleanor.

-         El sem hiszem, hogy Theo nem egy, hanem két unokatesót is fog kapni. Gratulálok nektek! – Denise-től és Greg-től is begyűjtöttünk két-két puszit.

-         Két kis unoka, Istenem! És tudjátok már, hogy milyen neműek? – csókolt arcon Maura.

-         Nem, még nem, de javaslom, hogy engedjük szállni a fényeket, mert kezd hűvös lenni, és utána bent megbeszélünk mindet.

-         Mehet? – súgtam Ni-nek.

-         Ne felejts el kívánni. – mintha csak megismétlődött volna a születésnapom.

-         Már nem kell kívánnom, mert meg van mindenem. – ezzel emeltem kezeim a papírról a Manóval egyszerre. A lámpás pedig lassan kezdett el lebegni a levegőben egyre magasabbra a csillagok felé. Mi utánunk pedig sorban kelt útjára a több mint száz gyertyafény. Beterítették az ír égboltot gyönyörűségükkel. 

Miután visszasétáltunk egyből megrohamoztak a gratulációk, kérdezgettek, hogy hogy vagyok, nem érzem-e úgy, hogy sok lesz egyszerre a két gyerkőc. Azt sem tudtam, hogy kinek mit mondjak, mikor elcsitult minden, és nyugtom volt, hat cipő orr álldogált előttem.

-         És most mesélsz! – ültek le körém.

-         Mit szeretnétek hallani?

-         Mindent! A lánykéréstől a babákig. – Louis volt a szószóló.

-         Ha van időtök… Szóval az egész ott kezdődött, amikor Niall azt hitte, hogy megcsalom Harry-vel… Tudom, hogy hamarabb is szólhattunk volna nektek, de nagyon azt szerettük volna, hogy meglepjünk benneteket, ami sikerült is.

-         Még most sem hiszem el. – vigyorgott rám Li.

-         Szerinted én igen? Mikor…

-         Csodás anyuka leszel. – fúrta Hazz zöld szemeit az enyémekbe. Elmeséltem nekik, hogy karácsonykor árultam el az apukának, hogy szülők leszünk, hogy Ni Disneyland-ben kérte meg a kezemet és, hogy a múlt hétig mi sem tudtuk, hogy két kisbabánk lesz. Elárultam, hogy lassan három hónapos kismama leszek, utána pedig a szülés szépségeiről kezdtem nekik ecsetelni mire szétszéledtek. Én tovább falatoztam magamban, amikor Liz jelent meg mellettem.

-         Aggie… Ikrek. Remélem, hogy két olyan tündér kislány, mint te vagy.

-         Liz, sajnálom, hogy nem szóltunk, mi is csak a múlt héten értesültünk róla a rutin vizsgálaton.

-         Én olyan boldog vagyok!

-         Akár csak én Lizzy.

-         Keresem az újdonsült feleségem. – hallottam meg férjecském hangját a mikrofonban.

-         Itt vagyok! – jelentkeztem.

-         Gyere, kérlek, még van egy kis dolgunk! – elnézést kértem Li-től, majd Horan mellé sétáltam, aki intett pár pincérnek, hogy jöhetnek a tortánkkal, ami fantasztikusan nézett ki. Öt emeletes volt, az emeltek kerekek voltak, és bazsarózsa futott végig a fehér alapon. Niall fogta meg a kést, én pedig lágyan az ő kezére helyeztem kacsómat, majd óvatosan lenyomtuk az éles eszközt, amely megvágta a puha tésztát. Az első falatokat-egymást etetve és csókolva fogyasztottuk, aztán elkezdtünk szeletelni, hogy mindenkinek jusson. Miért éreztem azt, hogy Louis és Liam nem tudják megállni, hogy ne egymás arcába dörgöljék az édességet, talán mert nagyon jól ismertem már őket, és mit adott Isten, igazam lett. Így telt hát el a mi nagy napunk, ami után közös erővel vessük majd bele magunkat a közös családi életünkbe a gyermekeinkkel, családunkkal, és barátainkkal.